Egyre gyakrabban kezdődik ezekkel a szavakkal "...... miss you so much ...." a beszélgetésünk M.-námmal is és S. is.
Örülnöm kellene ennek, de valahogy nem az öröm jut eszembe, amikor olvasom, sokkal inkább a kétség, a megoldatlanság, a megoldhatatlanság, a kilátástalanság. Főként, ha M.-námat nézzük. Volt olyan idő pár hónappal ezelőtt, hogy Ő Magyarországra jön a náluk dúló háború miatt. Aztán Ő úgy gondolta - teljesen jogosan - hogy ne Magyarország legyen a célország és én ebben az elhatározásában is százszázalékosan támogatta, ugyanis most Magyarország nem az a hely, ahol ÉLNI lehet. :(
Akkor, rávettem, hogy maradjon otthon! Ott van a családja, barátai, mindenki aki fontos a számára, ismeri a nyelvet, nem "idegen", mint lenne Magyarországon vagy bárhol a világon. Áldom az eszemet, mert most, hogy beteg lett az imádott Mom, biztosan megőrült volna, ha bárhol van és nem otthon. Meg tudom érteni!
Imádott Mom örömmel jelentem, hogy jól van! ♥ Két stent ültettek be az imádott Momnak és Hála Istennek jól van. :)
(Nekem is ültettek be egyet, még 10 évvel ezelőtt és én is jól vagyok azóta is). M.-nám ezt nem tudja, mert, ha tudná, ettől folyamatos hidegrázása volna. :)
M.-námmal elég különleges a kapcsolatunk a köztünk lévő korkülönbség miatt, illetve ez csak engem zavar Őt nem! Örülök, hogy megérhetem ezt az érzést, egyszerre a fiam, a szerelmem, a barátom és bármily hihetetlen az apám is. Fentiekhez tudni kell, hogy M.-nám egy magas rendű Bak szülött, akik ismerik a Bakokat tudják miről beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése