Afrika gyarmatosításának részletes története
Afrika gyarmatosítása egy hosszú és összetett folyamat, amely az ókortól a 20. század közepéig tartott, de a legintenzívebb szakasza a 19. század végén zajlott, az úgynevezett "Scramble for Africa" (Afrika felosztása) során. Ez a periódus az európai hatalmak gyors terjeszkedését jelentette, amely során a kontinens nagy részét elfoglalták és kizsákmányolták. Az alábbiakban strukturáltan foglalom össze a történelmet, beleértve a hátteret, kulcseseményeket, érintett hatalmakat, területi felosztásokat és hosszú távú hatásokat. Az információk megbízható történelmi forrásokon alapulnak, és ahol releváns, több nézőpontot is figyelembe vettem a kiegyensúlyozottság érdekében.
Történelmi háttér
Afrika gyarmatosítása nem a 19. században kezdődött. Az ókori görögök és rómaiak már az i. e. 8. századtól kezdve kolóniákat alapítottak Észak-Afrikában (pl. Líbia és Tunézia területén), amelyek kereskedelmi és mezőgazdasági célokat szolgáltak. A középkorban arab és oszmán befolyás erősödött, de az európai gyarmatosítás modern kora a 15. században indult Portugália vezetésével. Portugál felfedezők, mint Vasco da Gama, kereskedelmi posztokat létesítettek a nyugat-afrikai partokon (pl. Angola, Mozambik), elsősorban a fűszer- és rabszolgakereskedelem miatt. A 16-18. században más európai hatalmak (Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia) is bekapcsolódtak, főleg part menti kereskedelmi állomásokkal és rabszolgakereskedelemmel. Ekkor még nem volt mély belső terjeszkedés; 1870-ben Afrika mindössze 10%-a volt európai kézen, főleg part menti területek, mint Algéria (Franciaország), Fokföld (Nagy-Britannia) és Angola (Portugália).
A 19. század közepétől a gyarmatosítás felgyorsult a második ipari forradalom miatt: Európa nyersanyagokra (gumi, elefántcsont, arany, gyémántok) és piacokra vágyott. Emellett stratégiai okok (pl. tengeri útvonalak ellenőrzése, mint a Szuezi-csatorna) és ideológiai tényezők (misszionárius tevékenység, "civilizációs küldetés") is hajtották a folyamatot. A gyarmatosítás átmenetileg "informális" volt (gazdasági dominancia), de a 1880-as években átváltott közvetlen uralomra.
A Scramble for Africa (Afrika felosztása, 1875–1914)
Ez a időszak a gyarmatosítás csúcsa, amikor hét fő európai hatalom – Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Belgium, Olaszország, Portugália és Spanyolország – versengett a kontinensért. 1914-re Afrika 90%-a európai uralom alatt állt, csak Etiópia és Libéria maradt független (bár Etiópiát később Olaszország elfoglalta 1936–1941 között). A folyamatot Otto von Bismarck német kancellár indította el, aki a rivalizálás szabályozása érdekében összehívta a Berlini Konferenciát.
Kulcsesemények és idővonal:
1870-es évek: Korai terjeszkedések, pl. Franciaország elfoglalja Tunéziát (1881), Nagy-Britannia Egyiptomot (1882).
1884–1885: Berlini Konferencia. 14 európai ország (köztük az USA) részvételével szabályozták a gyarmatosítást: kötelezővé tették a "hatékony megszállást" (katonai jelenlét), szabad kereskedelmet ígértek a Kongó-medencében, és felosztották a kontinenst anélkül, hogy afrikai képviselőket meghívtak volna. Ez legalizálta a gyors hódításokat és megelőzte a háborúkat az európaiak között.
1880-as–1890-es évek: Gyors területfoglalások. Németország Togót, Kamerunt és Délnyugat-Afrikát (Namíbia) szerezte meg (1884); Franciaország megalakította Nyugat-Afrikát (1895) és Egyenlítői-Afrikát (1910).
1898: Fashoda-incidens. Brit-francia összecsapás Szudánban, amely majdnem háborúhoz vezetett, de diplomáciai megállapodással zárult.
1899–1902: Második búr háború. Nagy-Britannia legyőzi a búr köztársaságokat Dél-Afrikában, teljes ellenőrzést szerezve.
1904–1908: Lázadások elnyomása. Pl. Herero és Nama genocídium Német Délnyugat-Afrikában (több tízezer halott), Maji Maji-lázadás Német Kelet-Afrikában.
1911–1912: Marokkói válságok és Italo-török háború. Olaszország megszerzi Líbiát; Franciaország és Spanyolország Marokkót.
1914 után: Az I. világháború alatt a német gyarmatokat felosztották a győztesek között (pl. Tanzánia brit kézre került).
Egyéb konferenciák: Algeciras Konferencia (1906) és Agadiri Válság (1911), amelyek a marokkói vitákat rendezték.
Kulcs európai hatalmak és kolóniáik
A felosztás során a határokat önkényesen húzták meg, figyelmen kívül hagyva etnikai, kulturális és földrajzi realitásokat, ami mai konfliktusok alapja.
Ellenállás és hosszú távú hatások
Afrikai ellenállások voltak, pl. a Dervish Állam Szomáliában (1899–1920), Chimurenga-lázadás Zimbabwéban (1896–1897), vagy a Maji Maji-felkelés (1905–1907). A gyarmatosítás brutalitása óriási: milliók haltak meg háborúkban, betegségekben (pl. alvási betegség), éhínségekben és kényszermunkában (pl. Kongóban 8 millió halott 1885–1908 között). Gazdaságilag Afrika nyersanyag-exportőrré vált, ami függőséget okozott. Szociálisan kulturális rombolás történt, etnikai konfliktusok keletkeztek a mesterséges határok miatt.