A dohányosok között
A dohányosokkal vagyok. Nem feltétlen a cigarettával, hanem azzal, ami körülötte történik. Az apró megállásokkal, a kimondatlan szövetséggel, azzal a csendes emberi egyezménnyel, hogy most félretesszük a világ zaját, és egymás mellé állunk pár percre. 🚬✨
A dohányosok tudják, mi az a rítus. Ugyanaz a mozdulat, ugyanaz a szünet, ugyanaz a tér. Nem kérdeznek párthovatartozást, nem vitatják az erkölcsöt, nem méricskélik egymást. Tüzet kérnek. És adnak. Ennyi elég. Ebben a gesztusban több közösség van, mint ezer hangzatos jelszóban.
Kívülről gyakran nézik őket rosszallóan. Ki vannak szorítva, elkülönítve, sokszor megcímkézve. És épp ez az, ami összeköti őket. Az, hogy tudják: nem tökéletesek, de emberiek. Nem akarják megváltani a világot, csak levegőt venni két slukk között. És közben – akaratlanul – figyelnek egymásra.
A világ azért nem olyan összetartó, mert túl sokat akar egyszerre. Megváltani, kijavítani, igazolni, uralni. A dohányosok nem akarnak ennyit. Ők csak jelen vannak. Ez a jelenlét pedig ragadós. Egy félmosoly, egy bólintás, egy közös hallgatás. 🎶🕊️
Ha a világ tanulhatna tőlük valamit, az nem a füst lenne, hanem a szünet. Az a pár perc, amikor nem győzni kell, hanem együtt lenni. Amikor nem elvi alapon döntünk, hanem emberin. Mert a közösség nem eszmékből születik, hanem megosztott pillanatokból.
Ezért vagyok a dohányosokkal. Ott, ahol még működik a kimondatlan szabály: ha valaki melléd áll, nem ellenség. Csak ember. ♾️
