Van egy orosz közmondás: "amikor a szerencse nem segít, segít a szerencsétlenség".
Éppen így jártam péntek 13.-án.
Illetve a történet, még csütörtökön hajnali 6 óra 6 perckor kezdődik M.-nám közzé tette, hogy a reptéren vannak, többed magával és utaznak Libanonba ezt én fél 7 felé olvastam, úgy ment el, hogy egy szót nem váltottunk az nap, de gondoskodott róla, hogy tudjam, hol van. ♥
Hosszú az út B.-ból Bejrútba. Iszonyú hosszú, főként, ha az ember vár, vár és vár. Február 14.-én, déli 12 óra 20 perckor üzenetet kapok, hogy megérkeztek. ♥ Hála a Mindenhatónak!
Közben azért folyt az élet, ha nehezen is, pénteken megérkezik az asszisztensem és kitalálja mérjük meg a vércukromat. Hát megmértük és 15. No, innen szép győzni! Másnap rá is állok a győzelemhez vezető útra és ma Hétfőn, 8,8 a cukrom, minden gyógyszer nélkül.
Ezt a cukorbetegséget nem mondtam el, csak S.-nak, de már megbántam, azóta szegény folyamatosan félt. M.-anámnak van elég gondja az Édesanyja betegségével, nem terhelem az enyémmel, A.-nak is meg van a maga baja.
Fiam előtt nem tudok titkolózni. Neki, még péntek délután "eldicsekedtem", Ő jó "színész", csak most nagyon meglepte a dolog és nem tudta palástolni hirtelen a meglepetését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése