Szembe kell néznünk Önmagunkkal!
Mi a fontosabb?
A MI akik hozzászoktunk ehhez a szörnyű nagy kényelemhez, autókhoz, repüléshez, vízpazarláshoz, árammal működtetjük még az áramot is ilyen-olyan vackok használatához.
Vagy ezek egy részéről lemondunk és újra élhetővé tesszük a Földet nem csupán magunknak, de ami a sokkal fontosabb gyerekeinknek, unokáinknak.
Az első sokk számomra az volt, amikor az Aral tó kiszáradt.
Ez a tény sokakban ugyan ezt a döbbenetet idézte elő - de, a világméretű cselekvés elmaradt, sőt..... a szén-dioxid kibocsátás még fokozódott - fokozódik .... :'(
Azzal a nem túl logikus magyarázattal szolgáltak - itt Magyarországon - hogy az Aral tó messze van tőlünk! A földön nincs közel-távol! Itt minden összefügg mindennel! Tehát, igen is van közöm itt Csabdin vagy Baghdadban vagy a világon bárhol ahhoz, hogy az Aral tavat sikerült tönkrevágni! A magyarok és a földön élők többsége nem gondolkodik átfogóan, innentől kénytelenek vagyunk így gondolkodni. Ugyanis, Mi itt Magyarországon olyat éltünk át, 2018 augusztusában, amit eddig elképzelni sem tudtunk, az imádott Dunánkból eltűnt a víz.
A Duna kiszáradása egy átfogóbb katasztrófával is fenyegetett, ugyanis a Duna vízével hűtjük a Paksi atomerőművünket.
Az atom és szén erőműveket azonnal le kell állítani a Földön! Veszélyesek - az atom, lásd: Csernobil - és iszonyú mértékben növelik a szén-dioxid koncentrációját a légkörben - lásd: bármelyik szénerőművet a Földön-amely koncentráció felelős a globális felmelegedésért. Csak megújuló energiaforrások jöhetnek szóba ezután, ha azt akarjuk, hogy gyerekeink-unokánk ne egy kietlen pusztaságban pusztuljanak szomjan....

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése